Református templom

Református templom

Általános információ

A református templomot Szeghalmy Bálint nagyváradi építész 1941-ben készült tervei alapján 1995-98 között építették fel. Az épületen megjelenő márványdíszítés a magyar erdélyi református templomokat idézi fel. Belső kialakítása követi a református hagyományokat, figyelemre méltó a famunkák kialakítása is.

Érdekességek

A toronyban lévő harang nyitott boltív alatt helyezkedik el, Borsos Károly családjával együtt adományozta a templomnak. A templomban tartanak magyar és német nyelvű istentiszteleteket egyaránt.

A hévízi református templomot a református és az evangélikus felekezet egyaránt használja istentiszteletek, illetve gyülekezeti alkalmak lebonyolítására.

Igaz ugyan, hogy a város lakosságának csak kis része református illetve evangélikus, de évente több ezer hasonló felekezetű látogató érkezik a városba, belföldről és külföldről egyaránt.

A hévízen élő reformátusoknak sokáig nem volt temploma, magánházaknál és a Gyógyfürdőkórház kultúrtermében tartották alkalmaikat. Az evangélikusok pedig a mozikistermében, majd Hotel Alba társalgójában és a kórház kultúrtermében.

A város képviselő-testülete 1994-ben adományozta a jelenlegi telket a felekezeteknek. Az építkezést az önkormányzat is támogatta, majd gyűjtés is indult a 1995-ben elkezdett munkálatok további költségeinek fedezésére.

A református templom alapkövét 1997. június 21-én tették le. A kész templomot Dr. Harmati Béla evangélikus, és Dr. Márkus Mihály református püspökök szentelték fel.

Képek a hévízi református templomról

Térkép

Hévíz
Helikon u.