Festetics emléktúra

Információk

Hobbi túra, könnyű, 36 km hosszú
A túra kiindulópontja a Festeticsek családi kastélya Keszthelyen. Ez a túra – mint a neve is mutatja – elsősorban (kis)gyermekes családoknak szól, amely végigjárja a Festeticsekkel kapcsolatos múzeumokat. Azonban számolni kell azzal, hogy már a kastélyban ottragadunk a csemetével – biztosan leköti a hatalmas vonatos terepasztal, vagy nyáron a működő kisvasút a múzeum parkjában. Ha mégis sikerült tudatosítani a kicsiben – vagy apában, ha ő is modellvasút korszakát éli – hogy bringázni fogunk, akkor a kastélytól északra fekvő Sopron utcán kerekezhetünk végig, majd az út végén jobbra a Lidl bevásárlóközpont parkolóján keresztül átmenve jutunk a Csapás útra. Az első körforgalom kb. 3 km-rel a kastély után található. Ezt elhagyjuk, és innen olyan 5-600 méterre található a Festetics Imre Állatpark parkolója. Itt megint hosszan időzhetünk, megetethetjük az őzeket, kecskéket és juhokat, akik az unalmas zoo-egyenkaja helyett jobban fognak örülni egy kis dugi répának vagy almának. Innen nem messze található a Természet Háza kirándulóközpont – érdemes figyelni az ajánlataikat, nyaranta telihold idején éjszakai túrákat is szerveznek, ami nagy élmény. A Lőtéri utcán megyünk tovább – ez, mint a neve is mutatja, a gyenesdiási lőtérre visz ki. A lőteret egyébként az erdészet üzemelteti és ki lehet próbálni az agyaggalamb lövészetet is. Alig 2,5 km után elérjük a Nagymezőt. Ez egy klassz kis pihenőhely, grillezővel és kilátókkal. Nyugati irányba felmászhatunk a Festetics kilátóra. A tisztás szemben lévő szélétől pedig az erdei tornapálya állomásait találjuk meg, ahol másfajta izomcsoportokat is megmozgathatunk,mint amiket bringázáskor használunk. Miután kigyönyörködtük magunkat az elénk táruló látványban a nagymezei Festetics kilátóból, akkor délnek továbbtekerve, az egykori kőbánya után a Jókai utcáról mindjárt a második balra eső Petőfi Sándor utcára fordulunk rá, ami kivisz minket a főutra. Itt megintcsak balra fordulunk, és ezen haladunk egy keveset a következő keresztutcáig, aholis újra a hegyek felé vesszük az irányt, majd az első utcánál jobbra (Bem J. utca) Ezen haladunk (párhuzamos a főúttal) a Mély útig, ami a sokat ígérő Meredély utca névben folytatódik. Jobbra fordulunk még mindig ezen az úton, és elérjük a Tavernát. A parkoló előtt tudunk visszatérni a főútra, ahova a Helikon utca vezet. Itt figyelni kell, főleg a gyerekekre. Egyrészt mert számolni kell autóforgalommal az étterem közelsége miatt, másrészt meg eléggé lejt az út és csak óvatosan lehet nekiereszteni a bringát – az út végén ugyanis már a forgalmas főút van. A gyalogos átkelőhelyen keljünk át, majd forduljunk balra. A második keresztutca az Iskola utca (az iskola mellett). Itt a Balaton felé gurulunk végig, egész a vasútig, de nem megyünk át, hanem előtte mindjárt jobbra fordulunk, rá a Balatoni Bringakörútra, Keszthely irányába. Ha beértünk Keszthelyre a kerékpárúton, érdemes egy kis kitérőt tenni, és útbaejteni a vasút melletti Helikon Parkot. A park közepén, a fősétány mellett található egy, a Festetics György által alapított Helikoni Ünnepségek tiszteletére állított emlékmű, 1921-ből. Keszthely egyik jelképe. A parkon átkerekezve a Park utcán balra, majd a következő utcán (Hunyadi, kicsit meredek) jobbra fordulva érjük el a Kossuth Lajos utcát (Keszthely főutcája). Itt balra fordulunk, és elmegyünk a Balatoni Múzeumig. Nagyon jó kiállítások szoktak lenni, érdemes megnézni az állandó kiállítást is, amely a Balaton és az ember kapcsolatáról szól, egy kis retróval is megfűszerezve. Nem messze a múzeumtól van még egy alternatív látnivaló: a Szent Miklós temetőben áll a sokáig elhanyagolt állapotban lévő, de 2016-ban végre méltón felújított Festetics mauzóleum, ahol a család tagjai nyugszanak). A kerékpárúton egészen Fenékpusztáig kerekezünk. A Berki betérőnél, amely egy 400 éves épület, megállhatunk egy almafröccsre, mielőtt átmegyünk az út másik oldalára. Itt vannak a római Valcum erődítmény romjai és a Fesetics család egykori ménesének istállója. És innen vezet majd minket a Fenyves allé vissza Keszthelyre. Kb. 6,5 km után elérjük a Georgikon Majormúzeumot. Ez volt valójában Európa első mezőgazdasági felsőoktatási intézménye, ma már múzeum. Ha szerencsénk van, és épp valamilyen rendezvényt sikerült elcsípni, akkor a több, mint százéves gőzekét is láthatjuk működés közben. A túra innen folytatódik Hévízre. A hévízi fürdőélet fellendülését szintén Festetics Györgynek köszönhetjük. Bringatúránkat zárhatjuk egy kellemes, ellazító fürdővel a hévizi tóban (kisgyermekeknek nem ajánlott!)

Látnivalók listája:

1. Festetics-kastély
2. Keszthely, Festetics Imre Állatpark
3. Nagymező, Festetics-kilátó
4. Festetics Helikon Taverna
5. Balatoni Múzeum
6. Keszthely, Fenyves-allé
7. Hévíz, Festetics Fürdőház
8. Georgikon Majormúzeum

Térkép