Kötetlen, laza (interaktív) beszélgetések ismert emberekkel
2021. őszén indult a programsorozat, melynek keretében havonta egy este ismert, – sok esetben országos, illetve nemzetközi díjakkal – elismert, saját területükön eredményes, hiteles és időtálló ÉRTÉKET képviselő embereket lát vendégül a házigazda, és beszélget velük életről, művészetről, gondokról, a színfalak mögötti világról.
A tervezetten 1-1,5-2 órás kötetlen beszélgetés során – ideális esetben – hamar elindul a párbeszéd a vendég és egykori/mai/jövőbeli közönsége között.
Nincsenek fix, kötött témák, és nem feltétlenül csak munkásságának, tevékenységének aktuális fejleményei képezhetik az est témáját. Sokkal inkább az a cél, hogy a közönség beleshessen a kulisszák mögé. Milyen ember az adott vendég, hogy él, mik foglalkoztatják a mindennapokban, milyen dilemmái, tervei, ötletei vannak? Hogy boldogul az élet hétköznapi kihívásaival?
Természetesen arra is van lehetőség, hogy az aktualitások is megjelenjenek az estén. Tulajdonképpen rendhagyó közönségtalálkozók ezek, amolyan kávéházi hangulattal, mintha a nappalinkban üldögélnénk neves vendégünkkel.
2023. március 24. péntek18 óra
Az este vendége: Kerekes Vica színművésznő
szlovákiai születésű magyar színésznő, számos cseh, szlovák és magyar film szereplője, színházi színművésznő. A mai cseh és szlovák filmművészet egyik “femme fatale”-ja, érzéki kisugárzása és erőteljes játéka miatt népszerű a határon túli filmesek körében. Az utóbbi években – szerencsénkre – a magyar film is felfedezte, olyan új hazai sikerfilmekben is láthattuk, mint az Apró mesék, vagy a Hab.
Az estek házigazdája és beszélgetőpartner: Szabó Zsolt Szilveszter
Traccsparti belépőjegy ára: 3000 Ft
Megvásárolhatóak a Művelődési Házban ill. a Tourinform Gyenesdiás irodában (Hunyadi u. 2. 83/511-790)
Programváltozás joga fenntartva!
További információ:
József Attila Művelődési Ház és Könyvtár
Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97.
83/314-507
30/134-9105
gyenesdiaskultura@gmail.com