Gyenesi Szent Ilona kápolna

Gyenesi Szent Ilona kápolna

Általános információ

Istentisztelet vasárnap 10 órakor

Érdekességek

Magyarországon ez az egyetlen Szent Ilona templom

Gyenesdiáson található Magyarország egyetlen Szent Ilona temploma.

Szent Ilona kápolna története

1807-ben elhatározták a gyenesi szőlőhegy lakói, mely terület akkor még Keszthelyhez tartozott, hogy kápolnát építenek Isten tiszteletére. Ekkoriban bontották el a Szent Erzsébet templom romjait.

Gróf Festetics György a község akkori földbirtokosa azonban nem járult hozzá az építéshez, ezért a község polgárai eladták a köveket, árát pedig eltették kamatozni.

A gróf halálát követően Festetics Lászlóhoz, a fiához fordultak, aki amellett, hogy megengedte a kápolna építését, még építési anyaggal is segítette a munkát, az építéshez területet is biztosított.

A templom felszereléseit, az egyházi tárgyakat a Festetics gróf felesége és Ilona lánya készítette. A templom másfél év alatt készült el klasszicista stílusban. László gróf lányának emléket állítva, 1826-ban Szent Ilona tiszteletére szentelték.

Félköríves szentélye egyező szélességű a hajóval. Kétoszlopos kapuzata fölött kis torony és timpanon látható. A kereszt a toronyra a felszentelést követő évben került.

Képek a gyenesi Szent Ilona kápolnáról

Térkép