Városháza

Városháza

Általános információ

A Kossuth Lajos utca 1. szám alatt található Városháza új épületét a régi községháza helyén 1998-99-ben építették. 1999. szeptember 9-én adták át ünnepélyes keretek között.

Érdekességek

A toronyban a harangjáték alatt felvonuló bábuk sorát a városháza kulcsát tartó polgármester alakja nyitja meg, majd a tóban csónakázó fiatal pár követ. Őket két sellő (hal) követi, majd a tavat a gonosz szellemektől óvó kerub következik, végül boton lovagló gyermek, kezében fakarddal, a gyógytó fiatalító hatását jelképezve.

Városháza – Hévíz egyik fontos látványosságai közé tartozó épületet 1950-ben építették.

Az akkori községháza mögött 1997-ben kezdték el az újjáépítés munkálatait. Az alapkövet 1998. január 31.-én Farkas Bertalan Magyarország első űrhajósa, és a város polgármestere közösen tették le. A terveket Reinholz Péter Kossuth díjas építész koordinálása alatt Benczur László és Takács Péter készítették. A kivitelezés a Zala-megyei Építőipari Vállalat feladata lett.

Az épület hasznos alapterülete 3367 m2. Az épületben kaptak helyet a Polgármesteri hivatal dolgozói, akik minden munkanapon fogadják az ügyfeleket. A déli szárnyban helyet kapott egy 200 fő befogadóképességű konferencia- és színházterem, amely a testületi üléseken kívül helyet ad tudományos, kulturális és egyéb rendezvényeknek.

A főbejárat mellett épített ellipszis formájú torony, a lépcsőháznak ad helyet. A torony tetején található 18 harangból álló harangjáték naponta több alkalommal szólal meg. Sok látogató gyakran a harangjáték miatt is felkeresi a teret.

Képek a hévízi városházáról

Térkép