Budapest Bár

fgy-Budapest Bár koncert

Január 12. (péntek) 19.00
Balaton Színház, színházterem

BUDAPEST BÁR „ITT VAN A VÁROS” TURNÉ

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)
Énekesek: Behumi Dóri, Németh Juci, Ferenczi György, Kiss Tibor és Mező Misi

A Budapest Bár fennállásának 10. évfordulóját 10 koncertes sorozattal ünnepelte tavaly, az évet pedig 10 állomásos „after party” turnéval kezdik. A zenekar ezúttal Budapest hangulatát hozza Keszthelyre. Az „Itt van a város” turné célja, hogy Farkas Róbert és csapata egy estére összehozza az egész várost, miközben bemutatják legújabb dalaikat is, melyeket a főváros ihletett. A közel kétórás koncerten fellép a Budapest Bár zenekar, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Ferenczi György, Kiss Tibor és Mező Misi.

A zenekar 2017. decemberében ünnepelte 10. születésnapját – ebből az alkalomból összegeztek és megújultak: Best of lemezükkel összefoglalták a múltat, és megszületett a Budapest című, új hangvételű lemezük. A keszthelyi koncert múlt és jövő elegye lesz 2018 küszöbén, egy új év lendületével!

A novemberben megjelent Budapest című lemez nemcsak azért különleges, mert szinte minden dal a fővárosról szól, hanem azért is, mert a számos feldolgozás után túlsúlyba kerültek az új, saját dalok – ezekből is mutatnak jó néhányat Keszthelyen, de válogatnak régi kedvencekből is.

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenegy énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra – ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.

A Budapest Bárt vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból.
Örömzene nyitott füleknek!

Jegyek kaphatók online a budapestbar.jegy.hu-n és a Balaton Színház jegypénztárában.

www.budapestbar.hu
www.facebook.com/budapestbarband
www.youtube.com/budapestbar
https://instagram.com/budapest_bar
http://budapestbar.jegy.hu/

Jegyár: 4.900 Ft