A IX. MŰSZAK kiállítása

Időpont: 2019. október 5-től
Helyszín: Balatoni Múzeunm


2019-ben kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a MŰSZAK tárlata, mely a Takács Ferdinánd és Takács-Szencz Lívia művészházaspár által szervezett, cserszegtomaji „Kulturális Piknik” művészi terméseit mutatja be.

Az alkotóközösség minden évben hagyományosan egy Keszthelyhez és vidékéhez, a Balatonhoz kötődő művész életműve előtt tiszteleg. Az alkotótábor képeit és szobrait idén Boromisza Tibor (1880-1960) festőművész inspirálta. A nagybányai festők közé sorolt, posztimpresszionista stílust képviselő festőművész emlékkiállításán, a tábor nyitó rendezvényén részben a Balatoni Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből kölcsönzött, részben magántulajdonban lévő alkotások mutatták be az 1940-50-es években Keszthelyen élő művész munkásságát.

A Balatoni Múzeumban 2019. október 5-én nyíló kiállítás egy egyhetes, hagyományosan meghívásos alapon működő nyári alkotótábor eredménye. A résztvevők által csak tündérkertként aposztrofált helyszín jó alkalmat adott arra, hogy a festés, szobrászkodás mellett a művészek megosszák egymással gondolataikat, és ihletet merítsenek a másiktól. Változatos tematikájú, számos különböző képzőművészeti stílust felvonultató tárlat várja idén is a MŰSZAK tagjainak munkássága iránt érdeklődő, művészetkedvelő közönséget.

A IX. MŰSZAK alkotói: Ágh Edit, Balogh István Péter, Basilides Bálint, Bánfi József, Bodnár Imre, Bögös András, Dr. Cséby Géza, Domina Zsóka, Drenkovics Tibor, Egressy Péter, Gécseg András, Horváth Melinda, Horváth Péter, Illés Major Julianna, Lázár – Schilthuis Nella, Kolumbán Antal Ilonka, Kubinyi Katalin Sára, Laluk György, Dr. Lángi Péter, Lénárd Gábor, Lichtenwaller Zoltán, Major Lajos, Marina Chopey, Molnár Imola, Molnár Zoltán, Mészáros Eszter, Mészáros Réka, Nagy Antal Róbert, Németh István Péter, Novák Mihály, Novák Szilvia, Rizmajer Róbert, Robert Braginsky, Sall László, Serdar Ünver, Szényi Zoltán, Takács – Szencz Lívia, Tirnován Kata, Tirnován Tamás, Váncsa Ildikó