<!–:hu–>A Hévízi Borfesztiválon Babos Gyulával beszélgettünk<!–:–>

Mi a célja elsődlegesen ezzel a fajta jazz zenével?
Én két fajta érzést szeretnék kiváltani az emberekből: jót vagy rosszat. Az elsődleges cél, hogy megfogjam valamivel a közönséget, hogy meghallgassanak. A mostani közönség jó volt, nem mentek el, meghallgattak és ez abszolút pozitív.

Mennyi minden van még az Ön „tarsolyában”?
Remélem, hogy nagyon sok minden. Tovább folytatnám ezt a dolgot szívesen, szeretném ezt a muzsikát, amit én közép-európai jazz-nek hívok, ezt a fajta fúziós zenét minél szélesebb körben fejleszteni, terjeszteni. Minél szélesebb közönséghez eljuttatni. Ugyanakkor a későbbiekben szeretnék visszanyúlni az indiai gyökerekhez is. Ez a két út majd nagyon komoly odafigyelést és felkészülést kíván tőlem. A dolgom ilyen szempontból meglehetősen nehéz lesz, de ez az irány.

Fiatal zenészek is játszanak Önnel, őket Ön keresi, vagy jelentkeznek?
Én keresem őket, miután ez az én produkcióm és az én elképzelésem kerülnek megvalósulásra, nyilvánvalóan az én óhajomnak megfelelően. De nem bánom meg sosem, mert olyan fiatal muszikusokkal sikerül létrehozni a zenei elképzeléseimet, akik száz százalékosan teljesítik azokat vágyakat, amiket szeretnék, és emellett önmagukat ők is ki tudják teljesíteni.

Mennyire érkeznek képzetten? Mennyire törekszik arra, hogy konzervatóriumból kikerült zenészekkel dolgozzon, vagy inkább olyannal, aki még alakítható?
Én azt gondolom, hogy egy zenész élete végéig alakul – ez nem is kérdés. Minél többet tanul valaki annál jobban alakítható, mert hiszen az iskolák is olyan eszközökkel fegyverezik fel hallgatóikat, muzsikusokat, amivel mindenféle kihívásnak eleget tudnak tenni. Ebből a szempontból ez nem kérdés, hanem az a fő dolog, hogy tudunk-e együtt álmodni, vagy nem.

Miért van az, hogy míg a rock zenészek néhány évtized alatt „elkopnak” szemben a jazz-zel, bluessal, ami gyakorlatilag örök és fejlődik folyamatosan?
Azért mert a rock zenészeknek kell egy állandó közönség, melynek megelégedésére kell tenni. Nekik az elsődleges dolog, hogy szórakoztassanak, keresniük kell a közönség kegyeit, amikor nem kellene akkor is. Így pillanatok alatt árucikké tudnak válni. Az árukat pedig mint tudjuk cserélik.
A jazz és blues zenészek, az igazi világzenészek egyszerűen álmodnak valamiről, létrehozzák azt, hihetetlenül magabiztos háttérrel rendelkeznek. Megmutatják a nyilvánosságnak, amit megálmodtak, majd mikor ezen túl vannak és megemésztették, akkor újra „terhesek” lesznek és ismét valami újat akarnak létrehozni. Mert a hivatás és foglalkozás között nagy különbség van.