<!–:hu–>A gyengénlátókat segíti a Braille-térkép<!–:–>

Braille térkép terepasztalt adtak át rendeltetésének ünnepélyes keretek között a Fehér Bot Napján. A Festetics téren felavatott terepasztalt a Hévíz TDM Egyesület pályázati keretből valósította meg.

DSC_0017.JPG

Az avatáson Papp Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket.

 –  Magánemberként és városvezetőként egyaránt meggyőződésem, hogy nem az év egyetlen napján kell figyelmet szentelni azon embertársainknak, akik problémákkal küzdenek, akik valamilyen módon hozzánk, egészséges emberekhez képest valamiben sérültek.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy magánvéleményemet polgármesterként is tudom képviselni, és képviselő társaimmal figyelemmel tudunk lenni sérült társaink helyzetének javítására.

Hévízen, a gyógyászat fellegvárában, ott, ahol a város egy világhírű gyógy-tóval büszkélkedhet, nem is lehet ez másként. Ebben az önkormányzati ciklusban úgy érzem, sokat tudtunk tenni a fogyatékkal élők életfeltételeinek javításáért. Az, hogy az új épületeket, vagy a felújítás alatt lévőket mozgáskorlátozottak számára is megközelíthetővé tesszük, hogy az intézményekben a helyiségeket braille írással is feliratozzuk, vagy felfestjük a gyengén látók közlekedését segítő jeleket, ma már alapkövetelménynek számít, úgy vélem. Városunk ezen felül törekedett arra, hogy a mozgáskorlátozottak számára alakítsa át, adja át a belváros tóbejárathoz közeli parkolóit, hiszen nekik a legnehezebb megközelíteni azt a tavat, azt a gyógyászati részleget, melyre nélkülözhetetlen szükségük van.

A város közlekedési koncepciójának átalakítása során, a nemrég elnyert közösségi közlekedés fejlesztését javítani hivatott pályázatunk segítségével a helyi járatú közlekedés feltételeit is meg tudjuk teremteni, mely ugyancsak igen nagy lépés fogyatékkal élő társaink közlekedési lehetőségeinek javításához.

A most átadni kívánt térkép megalkotását is örömmel támogatta önkormányzatunk, hiszen a tájékozódásban rendkívül sokat segít majd a gyengén látó társainknak.

 DSC_0046.JPG

Bízom benne, hogy nemcsak a városvezetés, de minden embertársunk empátiával, Le Black jack Internet est un peu different en ce qui concerne le croupier, que bien sur vous ne vous attendez pas a voir au bout de la table. segíteni akarással közelít azok felé a jövőben is, akiknek élete valamilyen okból nem tud a megszokott, egészséges mederben folyni – mondta köszöntőjében a polgármester.

A terepasztal létrehozásának előzményeiről, annak fontosságáról Horváth Orsolya, a TDM elnöke szólt.

–  A Hévíz TDM Egyesület céljai közé tartozik a hévízi vendégek komfortérzetét biztosító szolgáltatások megteremtése, ezt hivatott elősegíteni a vakok és gyengénlátók számára elkészült casino online speciális terepasztal is. A Braille térkép terepasztal a Hévízi-tavat ábrázolja Braille írással kiegészítve, így a látássérültek számára is jól érzékelhetővé, olvashatóvá válnak a megjelenített információk. További különlegessége, hogy az alkotó a valós domborzati viszonyoknak megfelelően a tó medrét és a barlangforrást is kidolgozza, így az kitapinthatóvá válik mindenki számára.

 DSC_0011.JPG

Horváth Orsolya elmondta: a projekthez kapcsolódik egy háromnyelvű, gyengénlátóknak szóló marketing kiadvány elkészítése is.

A terepasztal fontosságáról, és annak gondoskodó szerepéről Molnár Béla a Vakok és Gyengén látók Zala Megyei Egyesületének elnöke beszélt.

Elmondta, hogy mennyire példamutató Hévíz abban, hogy figyelmét nem csak a város lakói felé, hanem a vendégek és a gyógyulni vágyók felé és fordítja. Hisz abban, hogy ez a hely nem csak a gyengén látó és vak emberek számára lesz csodálatos élmény, hanem mindenkinek, aki ide látogat. Reméli, hogy idő múltán találkozóhellyé válik, és csak úgy emlegetik majd: „találkozunk a terepasztalnál”.

 DSC_0052.JPG

 Weszely Ernő vak harmonikaművész Ray Charles dalával köszöntötte a megjelenteket.

A braille terepasztalt Kalmár Katalin szobrászművész készítette el, a művésznő környékbeli nevezetesebb alkotásai a Keszthelyre készült Laczkfy-szobor valamint Mikus Gyula – Halat tartó kisfiú kisplasztikájának köztéri szobra (Keszthely Fő tér) is.

 DSC_0061.JPG

Forrás: www.heviz.hu