<!–:hu–>XIII. Keszthelyi Nyári Játékok – a Festetics kastély kertjében július 6. – augusztus 18. <!–:–>

Pletykafészek
A július 6. és augusztus 18. között rendezett XIII. Keszthelyi Nyári Játékok során idén majdnem kétszer annyi előadást láthatnak a nézők, mint az elmúlt évben. A Festetics kastély kertjében megrendezett színházi programsorozat a nyári főszezonban hét héten keresztül várja a nézőket – jelentette be Puskás Tamás a Centrál Színház igazgatója a hétfői sajtótájékoztatón.

A programsorozat csakúgy, mint az eddigi években, a Centrál Színház szervezésében jön létre, azonban idén már nem csupán a Centrál Színház előadásait láthatja a közönség a kastélykertben. A repertoár meglehetősen széles: A Hang-villa titka című gyerekdarabtól a Budapesten másfél éve táblás házakkal játszott Pletykafészken át a Beatles-koncerttel egybekötött Black Comedyn keresztül a tánc-showig terjed. Ahogy Puskás Tamás fogalmaz: éppen ideje, hogy a keszthelyi Festetics kastély és a Keszthelyi Nyári Játékok tizenkét sikeres év után megújuljon, ezért lesz idén majdnem kétszer hosszabb a Keszthelyi Nyári Játékok, mint az elmúlt években.

A Centrál Színház előadásai mellett – amelyekben fellép többek között Rudolf Péter, Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Pokorny Lia, Liptai Claudia, Simon Kornél, Haumann Péter, Scherer Péter, Magyar Attila, Borbás Gabi és Kern András is – az Orlai Produkció egy zenés esttel lesz jelen a Keszthelyi Nyári Játékokon, amelyen Dés László és Bereményi Géza dalai hangzanak el Básti Juli, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya és Kulka János előadásában. Ezen kívül sor kerül három ExperiDance-táncelőadásra, és a Shavlego grúz táncegyüttes produkcióját is megtekinthetik a nézők a nyár folyamán.

Vona Tibor, az ExperiDance ügyvezető igazgatója elmondta, hogy sokat játszottak már a keszthelyi térségben nagy sikerrel, és casino online az általuk szervezett grúz együttes a Shavlego is legalább ugyanazon magas színvonalon fogja szolgálni a közönség kikapcsolódását, mint ahogy azt az Experidance-től megszokhatták már az emberek.

Fontos, hogy a Balaton-környéki pihenőknek magas színvonalú kulturális programokat is kínáljon a térség, ennek érdekében lett idén még szorosabb a kapcsolat a Festetics kastély és a Keszthelyi Nyári Játékok között – mondta Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója. Mint mondta, „vége a fűre lépni tilos korszaknak”: nyitottabb, pezsgőbb kulturális életet szeretnének a Festetics kastélyban, amely a leglátogatottabb kastélymúzeum ma Magyarországon.

A sajtótájékoztatón Pokorny Lia, aki a 2012/13-as évadot már a Centrál Színház társulatának tagjaként kezdi el elmondta, hogy alig várja, hogy ő is felléphessen a kastély festői környezetében, mert ez ilyen különleges lehetőség még nem adatott meg neki.

Az idei eseménysorozatra több, mint 10 000 nézőt vár a Keszthelyi Nyári Játékok.

Az esemény főtámogatója a Danubius Hotels és a keszthelyi Festetics kastély.