Tisztújítás a Keszthelyi Turisztikai Egyesületben

Dec. 7-én, kedden a Városháza dísztermében, öt képviselő és 35-40 közti tag jelenlétében került sor az Egyesület taggyűlésére. A 2008. májusban alapított civil szervezet bírósági bejegyzése csak az indító év végére vált valósággá, így a két évre megválasztott tisztségviselők mandátuma lejárt.

Bubla Zoltán elnök elmondta, hogy

– nov. 25-én a Keszthelyi Képviselő-testület határozatban rögzítette a 2011. évi működési támogatás összegét (18 millió Ft), és Vozár Péterné képviselőt delegálta az Elnökségbe,

– a taglétszám mára 60-ra nőtt, így szervezeti megújulás (tematikus szekciók kialakítása) és – helyzetértékelés után – egy turizmus stratégia kidolgozása az új periódus indító feladata.

Szó esett a (3 Balaton-parti község egyesületeivel közös, 2011. tavaszig zajló TDM-pályázati projektről, melynek köszönhetően 3 db touch infó (érintő képernyős, 3 nyelvű tájékoztató berendezés) és 20 tábla jelenik meg rövidesen a város közterein, összehangolva a forgalmi változások és a belvárosi projekt lépéseivel.

A legújabb tagok rövid bemutatkozását követően lezajlott a tisztújítás. A 7 fős Elnökség és a 3 fős Ellenőrző Bizottság tagjaiból csak 2 elnökségi poszton történt változás, a további helyeken a korábbi tisztségviselők kaptak újabb két évre bizalmat. Elnök ismét Bubla Zoltán, alelnök Domonkos Gábor lett.

A választási ceremónia alatt Vozár Péterné vetített prezentációval számolt be a 1,5 héttel korábbi székelyudvarhelyi konferencián történtekről, ahol 3 fő képviselte Keszthelyt. A kölcsönösen gazdag tapasztalatok mellett a közvetlen civil kapcsolatépítés lehetősége, az összehangolt turisztikai fellépés kaptak hangsúlyt az elhangzó véleményekben.

Végül előzetesen támogatást kapott az Elnökség azon javaslata, hogy szilveszter éjjel egy szabadtári rendezvénnyel búcsúztassuk a régi, tavasztól átépülő Fő teret (a Helikon Rádióval és további partnerekkel előrehaladtak a tárgyalások, a részletekről rövidesen hírt adunk).