Balaton tavasszal-újratöltve! Gyenesdiáson is…

Nyitott B_2016_A5_1_k

2016. május 1-16.

A 2014-ben elindított összbalatoni Nyitott Balaton kampány 2016-ban is folytatódik és remek aktív és kulturális programokkal, színes rendezvényekkel, szállás és gasztro akciókkal hívogatja a Balatonhoz már tavasszal is az élménydús pihenésre vágyókat.

Ízelítő  a Nyitott Balaton – Gyenesdiás 2016. programjaiból:

Mesterségek nyomában programsorozatunkon a 16 nap során különböző mesterségekkel ismerkedhetnek meg és próbálhatják ki azokat az érdeklődők. Lehet például vasat idomítani a vasverő műhelyében, megismerkedni a vadász munkaeszközével a Lőtéren vagy a háztáji állatok tartásával, a sajtkészítés, illetve a birkanyírás fortélyaival. Készíthetünk ékszereket, kipróbálhatjuk a fazekaskorongot vagy díszíthetünk egyedi kézműves mézeskalácsot. Bepillanthatunk a szőlészet-borászat rejtelmeibe, utána pedig hangulatos zenés bormustrán ízlelhetjük meg a finom helyi szőlőnedűket. Aki pedig szívesen játszana is, az keresse a programhelyszínekhez kapcsolódó Hétpecsétes Hétpróba kiadványt.

Ne hagyja ki a vezetett erdei gyalogtúrát a Fülemülék éjszakáján, de lesznek további gyalog- és kerékpártúrák is!

50%-os kerékpárkölcsönzési  akció a következő szolgáltatóknál:

Takács Kerékpárkölcsönző: Madách I. u. 30. Tel: 83/516-028
Caravan Bike: Madách u. 43. Tel: 20/962-7160
Tourinform Gyenesdiás Hunyadi u 2. Tel:83/511-790

Kiemelt gasztronómiai rendezvények Gyenesdiáson:

- Május 7. I. Balatoni Barista Bajnokság

- Május 14. II. Gyenesi Íz-lelő

A következő vendéglátóhelyek várják a kedves vendégeket:

Karám büfé (Gyenes Lidóstrand)
Bringatanya (Madách u.)
Sportház (Kossuth L. u. 89.)
Piroska csárda (Faludi u. 7.)
Torony csárda ( Napfény u. 1.)
Szent Ilona csárda (Lőtéri u. 36.)
A Darnay ( Darnay u 10.)

További részletek: www.nyitottbalaton.hu.

További információ: Tourinform Gyenesdiás, 8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2.
Tel: 83/511-790, gyenesdias@tourinform.hu