Egész napos kerekezés a Kis-Balatonnál

Információk

Hobbi túra, közepesen nehéz, 66 km hosszú
Környezetbarát módon is felfedezheted a Kis-Balatont, ezt a természetvédelmi területet, amely a Balatonfelvidéki Nemzeti Park része. Itt általában szigorú előírások vannak a látogatásra vonatkozóan – külön engedélyek, kísérő, stb – de ennél a túránál a szabadon, szakvezető nélkül is látogatható attrakciókat kereshetjük fel. Keszthelyről vagy Hévízről indulunk, utunk csendes falvakon, és természetvédelmi területeken át visz.
Keszthelyről ismét a balaton-parti sétánytól indulunk, déli irányba, a Balatoni Bringakörúton. Elhaladunk a legendás Halászcsárda és a Helikon Strand mellett is. Kb. 7 km-t megtéve érünk ki a Madárgyűrűző Állomásra, amely gyakorlatilag a fenékpusztai vasútállomáson található (vonattal is el lehet ide jutni Keszthelyről, de az IC nem áll meg). Nyáron érdemes ide kora reggel érkezni ; a műszak – madarak befogása, gyűrűzés – ugyanis ekkor kezdődik, hogy a kismadarakat még a hőség beállta előtt szabadon lehessen engedni. Egyébként sátorozni is lehet, sőt kenuzni is. De most bringázunk. A madárgyűrűző után akár a 400 éves kocsmába, a Berki Betérőbe is betérhetünk, de ha még nem száradtunk ki teljesen, akkor irány Balatonszentgyörgy. A faluba érve a vasutat keresztezve egy éles jobbkanyarral rátérünk a Vörsre vezető útra. Vörsön meg lehet nézni a tájházat (az egyetlen, a környéken fennmaradt ún „talpas ház”), illetve a Tűzoltómúzeumot. Vörs még az ország legnagyobb Bethleheméről is híres, de azt értelemszerűen ne nyáron próbáljuk meg meglátogatni.
Vörsöt keleti irányba hagyjuk el. Innen 11 kilométeren keresztül nem fogunk emberlakta hellyel találkozni, esetleg más túrázóval és gémekkel, kárókatonákkal meg gólyákkal igen. A következő településen, Kápolnapusztán is leginkább bivalyok laknak – itt van ugyanis a Bivalyrezervátum, ahol a békésen kérődző tulkokat megfigyelhetjük. A rezervátum bejárható, a látogatóközpontban mindenről pontos információt adnak. A bivalyok után a kányavári szigetet ejtjük útba. Mintegy három kilométernyi tekerés után a Balatonmagyaródot Zalakomárral összekötő főúton találjuk magunkat. Mielőtt jobbra ráfordulnánk a főútra, bal kéz felől, közvetlenül a főút mellett láthatunk egy ún. himbás olajkutat. Azért nagyon közel nem kell menni, messziről különben is jobban látszik.
A főúton először Balatonmagyaródra érünk, ahol szépen végigkerekezünk. A falu után körülbelül egy kilométerre lesz egy kis mellékút balra. Ki van táblázva, hogy ez visz minket a Kányavári szigetre. A bringákat a parkolóban lehet hagyni, a szigetre egy különleges fahíd vezet. A szigeten végigfut a búbos vöcsökről elnevezett tanösvény, amely a Kis-Balaton madárvilágát mutatja be. Ha alaposak vagyunk, másfél órát lehet szánni a tanösvény 15 állomására. A szigettől további két kilométerre találjuk a madárvártát – fahasábokból épített búvóhely, ahonnan nagyon jól meg lehet figyelni a madarakat. Továbbkerekezünk a Zala folyó töltésén, és újabb 7 km megtétele után Zalavárra érünk –nem a faluba, hanem a falu szélén található kirándulóközpontba. Itt van a Kis-Balaton Ház, a Történelmi Emlékpark, a Szent Adorján zarándoktemplom romjai, Cirill és Method emlékmű illetve kicsit beljebb az úttól a récéskúti bazilika romjai (IX-XI.századokból). Innen visszafordulunk a Zala folyóhoz, hogy megintcsak a töltésen folytassuk utunkat. Újabb 11 kilométer megtétele után beérünk Szentgyörgyvárra. Itt még létezik Felszabadulás utca, de mi nem ezen, hanem a Kossuth utcán megyünk az első nagy elágazásig, aholis jobbra fordulunk. Nemesboldogasszonyfa a következő falu (itt emelkedő van!), itt a Dózsa György utcán fordulunk balra, és máris Alsópáhokon vagyunk. A templom után kell jobbra fordulni, a focipálya mellett, hogy Hévízre érjünk. Ez egy meredek útszakasz, ami után értelemszerűen klassz kis lejtő jön – gyerekekre vigyázzunk! A tóval szemben, egy parkolón át jutunk a Hévízt Keszthellyel összekötő bicikliút bejáratához (a lefolyócsatorna illetve egy kemping mellett van). Nagyon hangulatos útszakasz, árnyas erdőben, híddal, de jól meg is izzaszt, mert eléggé meredek. Az út a keszthelyi új köztemető mellett halad el, és az elkerülőt keresztezve érünk be Keszthelyre. Innentől jól kitáblázott mellékutakon érünk el a Festetics Kastélyig, ahonnan már csak egy ugrás túránk kiindulópontja, a Balaton-part.

Látnivalók listája:

1. Fenékpusztai Madárgyűrűző Állomás
2. Vörs, Talpas Ház, Tűzoltó Ház 
3. Kápolnapuszta, Bivalyrezervátum
4. Kányavári-sziget, tanösvény
5. Madárvárta, Zsilip-kilátó
6. Zalavár, Kis-Balaton Ház
7. Zalavár, Récéskúti bazilika romjai – A Zalavárt Zalaszabarral összekötő útról közelíthető meg a XI. századi bazilika romja. Alatta korábbi szláv templom maradványait találták meg.
8. Hévíz, Tófürdő és Festetics Fürdőház

Térkép

Képek a túráról