Hullám Szálló

Hullám Szálló

A keszthelyi Balaton part képét a Szigetfürdő mellett még két épület határozza meg: a Hullám és a Balaton szállók épülete.

Mint két testvér, úgy állnak ott már több mint száz éve a parton, és nézik a hullámzó vizet, amely a part feltöltésével egyre távolabb került tőlük…

A Hullám szálló az idősebb, 1894 nyarán vették birtokba a keszthelyiek és az itt nyaralók. Olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy 1897-ben bővíteni kellett két toronyszárnnyal. Az épület lényegében megőrizte egykori formáját, bár az 1912-es tűzvész kikezdte, és kisebb átalakításon ment keresztül.

Fiatalabb a Balaton Szálló, de csak egy évvel. 1895 júniusában adták át, egész pontosan 15-én. Sorsuk hasonlóan alakult, bár a Hullám szerencsésebbnek tudhatja magát. Állapota ugyan a múlt század 70-es éveire annyira leromlott, hogy életveszélyessé nyilvánították, és bezárták. Le akarták bontani, de a keszthelyi lakosok összefogása végül megmentette az épületet, és most a régi pompájában várja a turistákat. A Balaton Szálló viszont vállalati üdülő lett, és a tulajdonos nem költött rá, így teljesen elhanyagolva vár új gazdájára. A 2008-as tűz, amely a tetőszerkezetét pusztította el, sem tett túl sok jót neki.

A Hullám Szálló előtt 1906 óta áll Zenepavilon – az eredeti öntöttvas elemekből készült. Ez az idők folyamán tönkrement, a mai egy egyszerűbb, favázas pavilon. Rendezvények idején itt szoktak fellépni az együttesek.

Képek a keszthelyi Hullám Szállóról

Térkép