Szobrok, szoborpark, pantheon

Szobrok, szoborpark, pantheon

Általános információ

Hévíz városa nem csak gyógytaváról, és gyógyiszapjáról híres, hanem mert a város majd minden pontján található szobor vagy emlékmű.

A felsoroltak mellett még a következő szobrok találhatók a városban:

  • Fiatal lány „Zsuzsi”,
  • Kisfaludy Sándor emlékezete,
  • Kodály Zoltán mellszobra,
  • Vörösmarty Mihály mellszobra,
  • Szent András a kereszten.

Közvetlenül a Tófürdő és a kórház főbejárata között található 2000 óta Molnár Jenő a Tó tündére című alkotása.

Vele szemben a Tófürdő bejáratánál pedig a két szárnyas kérub, mely a tavat hivatott megóvni a rossz szellemektől. Ha a Schulhof Vilmos sétányon a Télifürdő irányába haladunk, megtalálhatjuk gróf Festetics György bronz mellszobrát.

Marton László Kossuth díjas szobrászművész készítette a Fürdő születésének 200. évfordulójára.

A Télifürdő előtt találhatjuk meg a Festetics tér tó felőli oldalán a Magyar Nemzetközösség Emlékművét. Hévíz városa, a Gyógyfürdőkórház, a „Hévízfürdő 200 éves alapítvány” több politikai szervezet támogatásával hozta létre eme emlékművet 1996. június 8-án.

A Magyar Nemzetközösség Emlékművét Dr. Kiss Lajos (volt hévízi polgármester) tervei alapján Molnár Jenő és Gerics Ferenc szobrászművészek készítették. Az emlékműnél minden évben megemlékeznek az 1920-as trianoni békekötés tragédiájára.

Szoborpark

A Tófürdő környékén még elidőzve felfedezhetjük a Szoborparkot. A szoborpark a magyar irodalom három nagy alakjának ad helyet. Móricz Zsigmondnak, Csokonai Vitéz Mihálynak és Berzsenyi Dánielnek, akiknek mind volt valamilyen hévízi kapcsolata.

Mindegyikük versei, írásai felidézik az itteni fürdői hangulatot. Berzsenyi mellszobrát Riger Tibor, Csokonai szobrát Rátonyi József készítette, és 1976-ban kerültek felavatásra. Móricz Zsigmondról készült portré, később került melléjük, Kutas László műve.

A Schulhof Sétányról indulva a Sétáló utcán az id. dr. Moll Károly téren találhatjuk meg Hévíz díszpolgárának, a súlyfürdő feltalálójának id. dr. Moll Károlynak egész alakos bronz szobrát, melyet Marton László Kossuth díjas szobrászművész készített. A teret és a szobrot 2004. májusában adták át ünnepélyes keretek között.

A Szentlélek római katolikus templom előtt, a Széchenyi utca oldalán Gál Gregor Az angyal című alkotása látható egy öt méter magas oszlopon. A templomtól nyugatra pedig az utca névadójának Széchenyi Istvánnak a domborműve található, melyet Molnár Jenő készített. A templomkertben pedig államalapítónk, Szent István király domborművét tekinthetjük meg, mely szintén Molnár Jenő alkotása, és 2003–ban helyezték a templom parkba.

A templommal szemben található Városháza terén található a Nympha elnevezésű díszkút mely Marton László alkotása, 1998-ban állították fel. A Városháza épületén a Zrínyi utcára néző falán található Morvay László alkotása a Szent István királyt ábrázoló 6×12 méter nagyságú tűzzománc kép.

A Városháza közelében a Kossuth Lajos utcán található még Hévízvárossá avatásának emlékoszlopa, mely Farkas Ferenc 1993-ban készült alkotása. A Marton László alkotta Nagy Imre szobor a Postával szemben található parkban látható.

A környéken, az Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskola előtti téren található Marosits István alkotása Illyés Gyula portrészobra. Szintén az általános iskola közelében található Gyulai Gál Miklós honvédtábornok emlékműve, melyet Osváth Miklós képzőművész tervei alapján Molnár Jenő szobrászművész készített. A másik emlékművet az 1848/49-es és az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére állították.

Az Október 23. emlékpark tiszteleg az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai előtt, Arató Imre alkotása. Tornai Endre alkotása az I. és a II. világháború hőseinek állít emléket a hévízi temetőben.

A hévízi csatorna bal partján található Holocaust emlékművet 2000 júliusában avatták fel az egykor itt állt templom 67. évfordulóján.

Hévíz város Pantheonja a Télifürdő falán található, az első emléktáblát 1969-ben helyeztél el. A Pantheon hévíz város nagyjainak, és az itt megfordult betegek legjelentősebb alakjainak állít emléket.

Már tizenhárom emléktábla áll: Dr. Eggenhoffer Balázsnak, Dr. Zsirai Kálmánnak, Dr. Schulhof Vilmosnak, ifj. Reischl Vencelnek, Kitiabel Pálnak, dr. Moll Károlynak, öt kutatás során életüket vesztet búvárnak, Sárdy Jánosnak, Ránki Györgynek, Babotsay Józsefnek, Szabó Lőrincnek, Lovassy Sándornak és Sterecker Ottónak tisztelegnek. Az emléktáblák Szabolcs Péter, Farkas Ferenc, Simon József, Molnár Jenő és Borsos Miklós alkotásai.

Képek a hévízi szobrokról

Térkép