Fertő-tó – Balaton kerékpártúra

A Fertő-tavat a Balatonnal összekötő kerékpáros túraútvonal javaslatunk három civil szervezet munkájának eredményeként jött létre, amellyel célunk a két desztináció közti megfelelő kerékpáros összeköttetés biztosítása. A kerékpárút kitáblázásra várhatóan 2016-ban kerül sor. Az út ugyanis már adott, méghozzá olyan alsórendű mellékutak egymásra fűzésével, melyek közúti forgalma messze elmarad az ilyen vegyes forgalmú utakon történő kerékpározás lehetőségének határértékétől. Az útvonalon csupán néhány helyen kell kisebb emelkedőkkel számolni. A kisforgalmú utak miatt szállás és éttermi infrastruktúra leginkább csak Celldömölkön található a két végponttól eltekintve, szerencsénkre Celldömölk azonban a táv felénél helyezkedik el. A Borgátafürdő és Kissomlyó közti 2,5 kilométeren kell figyelmesnek lenni, itt földút áll a kerékpárosok rendelkezésére.

Főszezonban, 2017.06.17 18 és 2017.08.27. között minden nap közvetlen vonatjárat közlekedik Keszthely és Sopron között, amely egyben lehetőséget teremt a túra megtétele után a kerékpárok visszaszállítására is. A vonatra Szombathely és Keszthely között kell gyorsvonati pótjegyet váltani.

Sopronból indul Keszthelyre adott időszak minden napján 8:10-kor.
Keszthelyről indul Sopronba adott időszak minden napján 16:42-kor.

Látnivalók az út során:

1. Fertőd, Esterházy-kastély – A kastély épületegyüttese és kiállítása a város legismertebb nevezetessége.
2. Gyógy- és Wellnessfürdő, Sárvár – A 2002-ben átadott nemzetközi színvonalú Gyógy- és Wellnessfürdő minden igényt kielégít, számos gyógyászati, egészségmegőrző és rekreációs szolgáltatást kínálnak.
3. Nádasdy-vár, Sárvár – A sárvári ötszögletű várat a 13. század végén kezdték el építeni, napjainkban állandó és időszaki kiállítások, rendszeres programok helyszíne.
4. Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont, Celldömölk – A Kemenes Vulkánpark látogatóközpontban interaktív bemutatók keretében ismerhetik meg a vulkánok kialakulását, működését.
5. Bazaltfolyosó, Vindornyaszőlős – Vindornyaszőlős, Kovácsi-hegy 200 m hosszú bazaltutcája páratlan földtani képződmény, benne lakásokra emlékeztető barlangokkal, hasadékokkal.
6. Vindornya-láp – 400 hektáros tőzegláp, nagyrészt természetvédelmi terület. Itt halad a Vidra tanösvény, ami mentén kilátó található.
7. Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, Kehidakustány – A család fürdője 2.400 m2 vízfelülettel, 13 medencével várja vendégeit.
8. Rezi vár – A környék legnagyobb magaslatán épült 1300-as évekbeli kővárból beláthatjuk az egész környéket, kiváló túra úti cél.
9. Hévízi Tófürdő – Európa legnagyobb természetes termáltava, télen-nyáron látogatható fürdőhely. Világhírnevét a mozgásszervi betegségeket gyógyító termálvízének és az erre épülő terápiáknak köszönheti.
10. Festetics-kastély – A Keszthely jelképeként ismert hatalmas barokk kastély a több évszázada Keszthelyen élő Festetics-család otthonaként szolgált. A számos kiállításnak helyet adó főépület és a hozzá kapcsolódó múzeumok mellett tavaly került átadásra az Amazon Ház Látogatóközpont új kiállítása is várja a látogatókat.
11. Georgikon Majormúzeum – A Georgikon egykori majorjában ma gazdag mezőgazdasági eszköz- és gépjárműgyűjtemény, mesterségi műhelyek, agrártörténeti, néprajzi kiállítások láthatók.
12. Belvárosi Múzeumok – A Belvárosi Múzeumok közé tartozik a Babamúzeum, a Csigaparlament, a Történelmi Panoptikum, a Vidor Játékmúzeum, a Nosztalgia Múzeum, a Giccs Múzeum, a Kínzó Múzeum és az Erotikus Panoptikum.
13. Balatoni Múzeum – Az impozáns épületben található múzeumban a Balaton történelmét, élővilágát, néprajzát bemutató állandó kiállítások mellett időszaki kiállítások is várják a látogatókat.
14. Szigetfürdő– A városi strand érdekessége többek között az egyetlen fennmaradt balatoni Szigetfürdő.

Térkép